KUNSTÁR CSABA

Szimpátia a Sötétséggel

Wass Albert: Erdély, emigráció, Irodalom

Másfél évtizeddel a rendszerváltás után is politikai kérdés Wass Albert írói munkásságának megítélése. Az irodalmi kanonizáció azonban mindaddig késni fog, amíg Wass a jobboldal kultuszfigurája. Az Erdélyből származó író hat évtizedes munkásságát szélsőjobboldali tevékenysége és máig nem tisztázott háborús büntette árnyékolja be.

"Minden ember, aki magát magyarnak vallja s átérzi a nemzet mai küzdelmének súlyos felelősségét, vegye föl a harcot az árdrágítók, a halmozók, a zugkereskedők, a csempészek és a nemzet sok más lappangó ellenségeivel. Lökje ki magából a társadalom a rémhírterjesztőket, a mindent-jobban-tudókat, a szabotálókat, a leleményes zug-üzletkötőket, dísz-gojokat és egyéb rákfenéit az emberi fejlőtlenségnek (sic!), melyek megmételyezik a levegőt és kerékkötői sorsunk jobbrafordulásának" - szólított fel a "modern hazaárulók" kirekesztésére még 1942 áprilisában az akkor csupán 34 éves Wass Albert. Az erdélyi gróf már fiatalon hangot adott politikai meggyőződésének - szélsőséges nézetei miatt az erdélyi művésztársak 1937-ben tőle, valamint a hasonló világlátással bíró Nyírő Józseftől is elhatárolódtak.

A tehetséges fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1935-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. A két világháború közti erdélyi irodalmi életben figyelemre méltó belépővel induló gróf hat évtizedes írói munkásságát azonban beárnyékolja - máig nem tisztázott - szélsőjobboldali tevékenysége, valamint a szülőföldjén elkövetett háborús bűntett.

A Wass-kultusz haszonélvezői szerecsenmosdatásba kezdtek, és igyekeznek elhallgatni vagy meg nem hallani az "írófejedelem" múltjának vállalhatatlan fejezeteit. Egyesek azt is megkérdőjelezik, hogy a keresztyén író hét éve valóban önkezével vetett-e véget életének; állítják, hogy a grófot meggyilkolták astori házában. Abban az astori házban, amelynek falán élete végéig látható volt Wass Albert Adolf Hitlerrel történt 1936-os találkozójának emléklapja.

A nyugaton élő Wass család Frunda Györgyöt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátorát kérte fel, hogy indítson rehabilitációs eljárást az 1946-ban a kolozsvári népbíróság által halálra ítélt (de távolléte miatt ki nem végzett) Wass Albert ügyében. A román törvények értelmében azonban csak rendkívüli fellebbezés révén lehetne rehabilitálni a háborús bűnökkel vádolt írót. Az ügyvéd "rendkívüli bizonyítékot" talált arra, hogy 64 évvel ezelőtt, a bűncselekmény napjaiban Wass Albert nem volt azon a környéken, ahol a kivégzések történtek, így nem is bujthatta fel a bevonuló magyar katonákat, hogy végezzenek 15 - többségében román - helybélivel.

Kolozsvártól egyórányi autóútra található Vasasszentgothárd - az emigrációban élt író faluja, amely ma színtiszta román település. Az idősebb helybéliek mesélik, hogy a Wass-kastély a falu fölötti dombon állt, kertjében termetes fenyő- és gesztenyefákkal. A kúria helyén ma nem éppen mutatós mezőgazdasági épületeket találni, és híre sincs az egykori gyönyörű parknak.

- Az idősebb grófot, Wass Endrét mindenki gyűlölte, de a fia, Albi jó ember volt - meséli a 250 lelkes erdélyi falu "presszójának" román kiszolgálója. Mint mindenki, az ötven év körüli Maria is Albizza az ifjú grófot. Az idősebb falusiaktól tudja, hogy Albi segítette a parasztokat - mindegy volt neki, magyar vagy román az illető. A helyiek szerint "szép szál, deli legény" volt az úrfi, aki szerette a csinos lányokat. A fiatal gróf Debrecenben, a német Hohenheimban és Párizsban tanult; ebben az időben rendszeresen publikált a Debreceni Újságban, a Budapesti Hírlapban, valamint az Ellenzék című lapban.

A román belügyi szervek 1940 nyarán arra gyanakodtak, hogy Wass Albert a magyarországi irredenta mozgalom utasításait közvetíti az erdélyi sejteknek. Bár a titkosszolgálat a magyar arisztokrata minden lépéséről tudott, különösebb gondjuk nem volt vele. Egy 1940. július 25-én keletkezett jelentés, amelyet Dumitru Geornaneanu bukaresti belügyi ezredes jegyzett, arról számolt be, hogy "semmivel sem bizonyult ellenségesnek az állambiztonságra, a közrendre és közcsendre nézve. Magyar irredenta és sovén meggyőződéseit nyilvánosan nem mutatja".

Egy román parasztasszony, Aurica Oprea úgy emlékszik Albira, mint aki a bécsi döntés után teljesen megváltozott. "Miután a magyarok bejöttek, úgy viselkedett velünk, mintha a Sátán ellopta volna a lelkét" - mesélte a helyi lapnak az idős asszony.

A bécsi döntés következtében, 1940 oszén visszacsatolták Észak-Erdélyt Magyarországhoz. Az új román-magyar határ néhány kilométerre húzódott Vasasszentgotthárdtól, amelyet 1940. szeptember 11-én foglaltak el a magyar csapatok. A bevonulók a Wass-kúriában rendezték be főhadiszállásukat.

A katonák néhány nap múlva letartóztattak öt "politikailag megbízhatatlan" vasasszentgothárdi személyt - köztük a falu román polgármesterét is -, akiket a Wass-kastély magtárának pincéjébe zártak. Az idősebb gróf közbenjárására a polgármestert szabadon engedték, de két román parasztot és két zsidó lányt továbbra is fogva tartottak. Egy bizonyos Pakuts hadnagy elrendelte, hogy a foglyokat vigyék a megyeszékhelyre, de néhány kilométerre a kísérők végeztek a négy emberrel - állítólag meg akartak szökni.

Egy másik faluban, Omboztelkén szeptember 23-án este Csordás Gergely hadnagy vezetésével lelőtték a magyar katonák Andrei Bujor pópát, feleségét és három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, valamint a falu tanítójának feleségét, anyósát és ötéves kislányát, Petrea Rodicát. A honvédek a románokkal együtt kivégezték a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is.

- Azt mondták az emberek, hogy a meggyilkolt pap a föld miatt veszett össze a gróffal - mondta Páll Anna, aki annak idején cselédeskedett a Wass famíliánál. A Ziarul de Cluj kolozsvári lap riporterének az idős asszony elmondta, hogy a földreform idején az állam a magyar arisztokrata földjéből juttatott az ortodox egyházi személynek, akitől a gróf ezt visszakövetelte. "Nem tudom, hogy Albi ölte-e meg őket, de azt tudom, hogy azon az éjszakán ő is elment. Megölték a cselédet, aki magyar volt, megölték a pap asszonyát is, pedig abban benne volt a gyermek" - emlékszik vissza a szörnyű éjszakára Páll Anna.

Gróf Czegei Wass Albert 1979-ben, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának készített "Rövid önéletrajzában" úgy védekezik, hogy ezekben a napokban nem is volt a faluban; a hegyekben tartózkodott, Dealu Brad nevű vadászházukban, így nem lehetett felbujtó a kivégzésekben.

Az író védelmében gyakran hangzik el érvként, hogy a kommunista román népbíróság koncepciós perekkel kívánta lehetetlenné tenni az erdélyi magyar nemességet; ezt bizonyítandó hangsúlyozzák: Wass Albert és apja, Wass Endre perének vádiratát 1946. február 25-én bocsátották ki, az ítéletet pedig már március 13-án kihirdették.

A néhai magyar miniszterelnök, Teleki Pál unokatestvére, Teleki Béla, az Erdélyi Párt elnöke ellen valóban koncepciós per folyt: az erdélyi reálpolitikus dossziéja szinte csak a halálos ítéletet tartalmazza. Kérdés, hogy mindez egyértelműsíthető-e a Wass família esetében is?

Wass Albert 1946-os - titkos - népbírósági dossziéja termetesebb, mint a kortárs Telekié. A Wass-akta tanúvallomásokat és titkosszolgálati jelentéseket tartalmaz. Az iratokból az derül ki, hogy az áldozatok korábban valamilyen konfliktusban álltak a családdal. A tanúvallomások cáfolják az író "vadászházas alibijét"; többen is megemlítik, hogy a kis gróf ebben az időben - szeptember 22-23-án - otthon volt, ugyanis beszéltek vele.

A bevonuló magyar katonák két román paraszt mellett két zsidó lányt - Mihály Esztert és Mihály Rozáliát - is letartóztattak; a lányok a falu boltosa, Rozenberg Jakab rokonai voltak. A letartóztatást követően többen mentek könyörögni a grófhoz a lányok életéért, de csak az ifjú Wass Albertet találták otthon, aki azt mondta nekik, hogy később jöjjenek vissza. Délután visszatértek a kastélyba, ahol az öreg gróf a zsidó boltos síró feleségére úgy fakadt ki, hogy "nem most kellene sírni, hanem egy évvel ezelőtt kellett volna". Ezzel arra a csendőrségi vizsgálatra utalt, amelyet a Wass família ellen indítottak egy évvel korábban. Wassék szerint a román hatóság a két zsidó lány feljelentésére kezdett nyomozni ellenük. Ioan Radu 1945. július 31-i tanúvallomása szerint az egyik áldozat, Josif Moldovan perben állt a gróffal, mert egy alkalommal csúnyán összeverte. A konfliktus oka pedig az volt, hogy a parasztember több szénát kaszált le a gróf legelőjéről, mint arról korábban megegyeztek.

A másik román áldozatnak, Ioan Catinak szintén nézeteltérései akadtak a gróffal. A tanúvallomások alapján a kolozsvári népbíróság Wass Endrét és fiát, Wass Albertet távollétében halálra ítélte. (A román hírügynökség, a Rompres úgy tudja, hogy ezekért a tettekért Wass Albertet Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A magyar népbírósági jegyzékben azonban nincs dossziéja.)

A magyar arisztokrata család a halálos ítélet kihirdetése után nem sokkal Németországban, Albert német feleségének, Siemers Évának a rokonságánál telepedett le. Wass Albert négy fiával innen hajózott át a tengerentúlra, Floridába. Idoközben elvált Évától, és egy farmer lányát, Elizabeth Fayt vette feleségül.

1957-ben állást kapott a Floridai Egyetemen, ahol a nyelvi laboratóriumot vezette; franciát és németet oktatott.

Húsz évvel később a Floridai Egyetem egyik rovartani professzora egy bukaresti konferencián vett részt. A román belügyi szervek a tudósnak átadták Wass Albert 1946-os népbírósági ítéletét. Az írónak ekkor kellett tisztáznia magát az államok hatósága előtt. Ebből az alkalomból az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma számára készített curriculum vitae meglehetősen "amerikásra" sikeredett: Wass a református egyháznak tett szolgálatait domborítja ki, valamint - állítása szerint - a háborúban Veress tábornok szárnysegédeként kezdték előkészíteni Magyarország háborúból való kiugrását. A parancsnokot, aki a náciellenes földalatti mozgalom titkos vezetője volt, a németek végül letartóztatták - állítja az író, aki szerint rá is hasonló sors várt volna. Végül a börtönből Veress tábornok azt parancsolta neki: hagyja el az országot, hiszen "íróként az a feladatom, hogy életben maradjak, és elmondjam a világnak, hogy mi történt a nemzetemmel".

A fiatal erdélyi író ebből az időszakból származó publikációi azonban másféle "lelkületről" árulkodnak, mint azt a csaknem négy évtizeddel később született önéletrajzában feltünteti.

"A németek igen megbecsülik a magyar katonát és a megfontolt, emberanyaggal takarékoskodó hadvezetést" - nyilatkozza a Szamosvidék nevű újságnak, ahol főmunkatársként tüntetik fel az impreszszumban. "A tengely győzni fog, minden jel arra mutat. Kemény, nagy áldozatokat követelő idők jönnek, de nem kétséges, a tengely felül marad" - mondja 1942 novemberében, miután haditudósítóként a Kaukázusban járt.

Ugyanez az újság közöl a harctérre vonatozó Wasstól egy ismeretlen asszonynak írt levelet. A no, amikor a katonák a frontra indultak, két barátnőjével egy étteremben mulatozott. "Három asszony. Nem: csak három nőnemű lény, három asszonyiságából kivetkőzött embertelen csoda. Rikoltoztak, döngették az asztalt, ölelgették a vigyorgó cigányokat és egymásután rendelték a letűnt idők zsidó slágereit" - írta. Az irományhoz szinte utóiratként szerkesztettek egy rendőrségi közleményt, amelyből kiderül, hogy Govrik Jánosné ellen "kihágási eljárást tettek folyamatba". Az olvasó csak sejtheti, hogy Wass által kiszerkesztett "nőnemű lény" azonos lehet Govriknéval. Az azonban kérdés, hogy a rendőrség a fiatal író feljelentésére vagy csupán hivatalból indított eljárást az asszony ellen.

Wass Albert, bár 1951-től 1998-ig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának (HMH) aktivistája volt, nem is annyira hungarista, mint inkább a német - fajelméletre épülő - nemzetiszocializmus követőjeként jellemezhető - állítja Szemenyei-Kiss Tamás, a hírszolgálat egykori vezetője. A HMH teljes anyaga jelenleg feldolgozásra vár az Országos Széchényi Könyvtárban; rendezése után kaphatunk képet Wass tengerentúli tevékenységéről.

Miközben az író a 134 egyesületet magába foglaló Erdélyi Világszövetség elnökségét, valamint az Amerikai Magyarok Szövetségének alelnöki tisztét töltötte be, rendszeresen publikált a Hídfő című szélsőjobboldali lapba.

A havilap - a "keresztény nemzeti magyarság legbátrabb harcos lapja" - az antibolsevista jobboldali emigráns csoportokat próbálta összefogni, valamint a hungarizmus gondolatát szolgálni. A lap vezetője 1968-ig Marschalkó Lajos volt, aki egy időben a Hungarista Hírszolgálat munkáját is irányította. Halála után Fiala Ferenc, Szálasi egykori sajtófőnöke vette át a Hídfő szerkesztését. A lap munkatársai között találhatjuk többek között Wass Albertet, Nyisztor Zoltán katolikus papot, a Nyilaskeresztes Párt, majd a Hungarista Mozgalom tagját, valamint Krupa Sándort, Füry Lajost és Fáy Ferencet. "Abban az időben a románok népbírósági eljárást folytattak minden észak-erdélyi magyar ellen, aki a visszacsatolás négy éve alatt, 1940-1944-ig bárhogyan is szerepelt, és koholt vádakkal évekre elítélték. Tehát semmiféle "háborús bűnösséget" nem bizonyít" - védte meg az írót a hetvenes évek végén Teleki Béla, a szintén emigrációba kényszerült erdélyi reálpolitikus. A kanadai Vancouveri Erdélyi Baráti Körnek címzett levélben azonban hozzáteszi: más lapra tartozik, hogy Wass az USA-ban miket tett és írt, ami méltatlanná teszi az Erdélyi Világszövetség elnökségére.

Wass-sal kapcsolatosan rendszeresen elhangzik, hogy tengerentúli közéleti tevékenységével felhívta a világ figyelmét a romániai diktatúrában szenvedő kisebbségek helyzetére. Egy másik - egyelőre még kiadatlan - 1978-ban született levélben Teleki Vita Sándor egykori erdélyi politikustársának azt írta: "az emigrációban olyanfokú külpolitikai analfabetizmus van, hogy minden akciójuk sokkal több kárt okoz, mintha semmit se tennének. Ezek persze - folytatja - az erdélyi kérdést és a mai helyzetet sem ismerik. Csak demagóg szólamokkal szereznek tapsokat és áldoznak hiúságuknak. Egyik élharcosuk ez a moral insanity határán lévő, teljesen megkergült Albi." Természetesen az Erdélyi Világszövetség elnökének románellenes megmozdulásait a Securitate sem hagyta válasz nélkül. Kedves Zitácska! megszólítással Wass 1986 év elején levelet írt Szeleczky Zita színésznőnek, akinek beszámolt arról, hogy a román titkosszolgálat, a Securitate hogyan kísérelt meg ellene kétszer is merényletet. Egyik alkalommal román diplomatarendszámú teherautóval akarták halálra gázolni. Nem sokkal ezután az FBI egyik ügynöke kereste meg, hogy ne utazzon Clevelandbe egy ottani erdélyi ünnepségre, mert merénylet készül ellene. Az ügynök javaslatára telefonon lefoglalta clevelandi szállását, ahol néhány nappal később a román konzulátus két emberét csípték el, amint bombát próbáltak elhelyezni a Wass által lefoglalt szobában. A Secuval vagy annak árnyékával az író élete végéig viaskodott. 1998-ban saját kezével vetett véget életének. Utolsó éveiben mélyen fájlalta, hogy a harmadik Magyar Köztársaság megtagadta tőle a magyar állampolgárságot.

- Wass Albert jó író volt, politikai szerepének megítélése körül azonban zavarok keletkeztek - állítja az ÉS-nek Pomogáts Béla irodalomtörténész. Szerinte Wass irodalmi kanonizációja addig nem kezdődik meg, amíg az erősen hiszterizált politikai légkör el nem csendesedik körülötte. A jobboldal orákulumként tiszteli, míg a baloldal teljesen elveti munkásságát. Pomogáts Béla szerint Wass - Tamási Áron és Nyírő József után - az erdélyi irodalom egyik jelentős alkotója volt, akinek realisztikus regényei a 30-as évek társadalmi problémáival foglalkoznak. Az irodalmár vélekedése szerint ahhoz, hogy meg lehessen ítélni Wass művészetét, először múltját kell tisztázni.

- Máraival és Faludyval szemben a szélsőjobbnak is fel kell mutatnia egy emigráns, üldözött írót - magyarázza a Wass-kultusz egyik lehetséges okát Fried István irodalomtörténész, aki szerint Wass közel sem olyan jelentős alkotó, mint hírlik. A világirodalomban számos művészt részegítettek meg szélsőbalos vagy szélsőjobbos eszmék, de például Szabó Lőrincnek, Arthur Koestlernek vagy Albert Camus-nek volt ereje leszámolni korábbi politikai nézetével.

A professzor szerint amíg nem tárják fel Wass valóságos múltját, addig az író kultuszfigura marad, és kívül esik az irodalmi kánonon. A Wass-életmű is jobban járna, ha kizárólag esztétikai szempontok alapján ítélnék meg. Fried István példaként említi a norvég Knut Hamsunt vagy a francia Céline-t, akik a második világháborúban nyíltan szimpatizáltak a nácikkal, ami miatt börtönbüntetésre ítélték őket, de a mai napig kiadják műveiket, mert kitűnő írók voltak, tette hozzá.

"Az életem mindig is egy nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is. Nincs rejtegetnivalóm, és nem kell elnézést kérnem egyetlen tettemért sem" - Wass Albert ezekkel a sorokkal zárta 1979-ben "Rövid önéletrajzát".

Nyitott könyv az élete - csak akarni és tudni kell belőle olvasni.

(Köszönet Tibori Szabó Zoltán erdélyi újságírónak és Karsai László történésznek, hogy elősegítették ennek a cikknek a megszületését.)