TAXON TAKS TAKSONY

Belépve a Művház nagytermébe az első Lokalpatrióta Estére és meglátva a hosszú asztalon a mikrofonokat, a televíziós kamerákat a sorok között, pánik tört az emberre, hogy egy kampányrendezvényre érkezett. Megint átverve érezte magát, mint régen mikor meghívták a barátai egy esti beszélgetésre, és ott kiderült, hogy valami csodatermék soha nem látott marketing módszerekkel történő bevezetéséről van szó, amit nem lehet kihagyni. Baráti beszélgetésről szó sem esett és utána persze már a barátságról sem.

Az érzés fokozódott mikor a színpadra léptek a résztvevők, ízelítőt adva a legújabb férfiruha trendekről. Láthattunk színházba menős klasszikus sötét öltönyt, laza sportzakókat, skandináv értelmiségi felöltőt és dél-olasz maffiózó ünnepi viseletet. Az úriemberek sejtették hova jönnek, mert a színháztermet főleg hölgyek töltötték meg, pedagógusok, óvónők, családanyák, akik számára nem mindegy, hogy az oktatással mi a nagy helyzet Magyarországon. Közel nyolcvan ember volt kíváncsi arra, milyen élményeik és terveik vannak az előadóknak.

Elsőként Török István iskolánk igazgatója kapta meg a szót, hogy meséljen az utóbbi húsz évről, amit mint igazgató töltött az intézményben. Talán a közelgő nyugdíj hatására, az Igazgató Úr felszabadultan mesélt a hőskorról, hogyan sikerült „összerakni” az iskolát. Hallhattunk a Németországból kapott használt ruhák illegális kereskedelméről, amely lehetővé tette, hogy új tantermek épülhessenek. A szülők munkaerejének és szakmai tudásának kiaknázásáról, a napközi életveszélyesnek nyilvánításáról, hogy lehessen pályázni egy újra. A régi pincéje a pályázat elnyerését követő hónapban be is dőlt, ezzel is igazolva a döntés helyességét. Mesélt a tornaterem építés kalandos sorsáról, a környező települések gyerekeinek elcsábításáról, a kötelező német tanulásról, hogy meglegyen a kvóta. Eldicsekedett a tanári gárdával, büszke volt a szakmai színvonalra, hogy a körülmények ellenére a kikerülő gyermekek a középiskolában is megállják a helyüket. Szavaiból megtudhattuk, hogy nem egyszerű az oktatási intézmény irányítása, és utódjának nem kevés gonddal kell majd megküzdenie.

A Lokálpatrióta Egyesület elnöke – Kreisz János -  rövid felvezető után átadta a szót Pokorni Zoltánnak, hogy beszéljen a sötét jövőről. A „sötét” jelző az adott helyzetben némi magyarázatra szorult, de világossá vált, hogy nyelvbotlás volt, a helyzet most sötét és reméljük nyártól már világosodni fog, tisztázták a résztvevők. Ezzel tulajdonképpen ki is merült a kampányolás, mert a következőkben adatok, számsorok hangzottak el, mely a mai magyar oktatás helyzetét írta le.

Megtudhattuk, hogy egy gyermek után kapott önkormányzati támogatás 15 éve 165 ezer forint volt, most pedig 135 ezer, míg egy óvodás gyermek egy évi költsége 200 ezer az iskolásoké 600 ezer. A nemzetközi felmérésekben egyre hátrébb szorulunk, egyedül a magyar lányok magolási teljesítménye említésre méltó az európai mezőnyben, igazán kiemelkedő képességekkel rendelkező diákokat keveset tudunk felmutatni. Jelentősen visszaesett a pedagógus pályára jelentkezők száma, és a felvettek sem a legjobb képességű diákokból kerülnek ki. Ezt magyarázza, hogy egy középiskolai 45-50-es éves férfi tanár a 40 százalékát keresi, más szakmájú diplomás kortársaihoz képest. A néhány évvel ezelőtt történt pedagógus béremelés szinte nem is érezteti már hatását, a tanárok és tanítók a legkevésbé megbecsültek.

Majd átengedte a kérdezést a közönségnek, aki élt is a lehetőséggel és néhány perc múlva családias beszélgetéssé alakult a rendezvény, köszönhetően Pokorni Úr közvetlen, személyes stílusának. Faggatták a nyugdíj korkedvezményről, szembe állítva a 45 éves korban ráncok nélkül nyugdíjba vonuló rendőröket, a kiégett, megfáradt idős tanárokkal. Korkedvezmény nem lesz, de próbálkoznak egy úgynevezett féléves pihenő, feltöltődő időszak bevezetéséről, de ezt nehéz lesz megmagyaráznia a társadalom többi tagjának, amikor az a téveszme kering, hogy a pedagógusok le sem dolgozzák a heti 40 órát, és ott van nekik 3 hónap szünet a nyáron. Felszínre jött a tanárok kötelező továbbképzése, amit a tanárnak saját magának kell finanszíroznia. Ezt is nonszensznek nevezte és a helyzet megszüntetését ígérte, ha olyan helyzetbe kerül. Hallhattunk a szakiskolák problémájáról, hogy a tanulók 40 %-a az első évben megbukik, és 24 %-a ott is hagyja az iskolát. Mindennek a padlón lévő gazdaság az oka, mert nincs ami motiválja a gyerekeket. Üdítő volt a sok negatív hozzászólás közt meghallani azt a helyi hangszerkészítő vállalkozót, aki a nyugat-európában alkalmazott módszer szerint képzi a tanoncokat, úgy hogy szerződést köt velük, órabért ad nekik ezzel inspirálva a munkát és a tanulást. Szó került a hiányzó másodlagos pedagógia tevékenységekről, az eltűnt táborozásokról, osztálykirándulásokról, hogy mennyire nincs sportélet, mert nincs pénz semmire. Ezt az ürességet betöltendő hallhattunk a magyar gyerekek televízió előtt töltött európacsúcsáról (300 perc naponta), amit most felváltott az internet.

Mikor a letargiától néhány pillanatra csend lett a teremben, Hoffman Pál Tököl polgármestere, aki szintén az emelvényen ült, magához ragadta a szót. Ötvenhét másodperc alatt, hihetetlen tempóval elmondta, hogy ők, ott Tökölön az utóbbi húsz évben, hogy próbáltak úrrá lenni ezeken a problémákon. A sodró lendületű felszólalás esszenciája az áldozat, az önös érdekek háttérbe szorítása és a lehetőségek maximális kiaknázása volt. Miután a Lokálpatrióták Elnöke visszavette a szót, kiderült, hogy Hoffman Úr azért ül az asztal mellett, mert a taksonyi Lokálpatrióták őt támogatják az országgyűlési képviselő választáson a 12.-es körzetben. Természetesnek vehető a támogatás, hiszen a gyökerek és a világlátás mindkét fél esetében azonosak. Akik kíváncsiak voltak a képviselőjelöltre utána elbeszélgethettek vele a Trendiben néhány pohár sör (taksonyiak) és néhány pohár gyümölcstea (Tököl polgármestere) társaságában.

Este nyolc órára „kibeszélték” magukat a résztvevők, utolsó felszólalóként alpolgármester-asszonyunk könnybe lábadt hangon kérdezte meg Pokorni Urat, „Hogyan lehet bírni ezt a mocskolódást, és hazudozást, amit az ellenfél végez, hónapok, évek óta? Mikor lesz már vége ennek?” A vendéget szemmel láthatólag meghatották az alpolgármester szavai, hogy ennyire aggódik testi és lelki egészsége miatt. Válaszul analógiát hozott fel, amiben a politikust a pedagógushoz hasonlította. Nekik is, a politikusoknak sok türelemre, kitartásra, fegyelmezettségre van szükségük, hogy el ne ragadják az érzelmeik, úgy mint a tanároknak. „Nehéz dolog, meg kell hagyni” – fejezte be válaszát Pokorni Úr. Folytatni nem folyatta tovább a politikusok és pedagógusok összehasonlítását, nem tért ki az országgyűlési képviselők javadalmazása és a tanári fizetés egymáshoz való viszonyára.

Szumma-szumárum az első Lokálpatrióta Este kellemesre sikeredett. Kevés volt benne a kampányolás, csak egyszer hangzott el a Viktor név, viszont sok volt az információ. Kibeszélhették magukat az emberek, elmondhatták véleményüket. Kedélyes hangulatban oszlott fel a rendezvény annak ellenére, hogy a téma és a jelen állapotok nem sok örömre adtak okot.