TAXON TAKS TAKSONY

A második este is eltelt a lokálpatrióták között. Most hiányoztak a „csinos zakók” (Cseh Tamással élve), helyette komoly apparátussal – laptop, projektor, gyöngyvászon – fogadták a nagy számban megjelent érdeklődőket. Ez már jobban hasonlított egy lakossági fórumhoz, ahol kimerítő előadásokat kaphattunk az érdeklődésünkért.

Megtudhattuk, hogy milyen folyamatok lépései során lehet és kell kialakítani egy település helyi építési szabályzatát és általános rendezési tervét. Utána egy szimpatikus, „messziről jött” előadótól, a Városfejlesztési Zrt. munkatársától megtudhattuk, hogy milyenek is vagyunk és hogyan élünk itt Taksonyban. Szükség is van arra, hogy időnként objektív módszerek segítségével, elfogulatlan emberek szembesítsenek minket környezetünkkel és saját magunkkal. Sok olyan észrevétel volt, amit mi is tudtunk, néhány, amit sejtettünk, és volt olyan, amit nem nagyon szeretnénk bevallani. Szép és kellemes helyen lakunk, de be vagyunk zárkozva. Iparunk nem sok van, így legalább nem kell dolgozni. Buták vagyunk - a képzettségünk nem a legmagasabb más településekkel összehasonlítva -, de cserébe virgoncak - a demográfia adatok a falu fiatalodását jelzik-. Tulajdonképpen kérdezhetnénk, hogy akkor meg mi a probléma? Semmi, illetve minden. Van még remény ebben a helyzetben és potenciál a településben, hogy előrébb lépjünk. Csak a pénz hiányzik, amiből elkezdhetnénk valamit.

Az iparterület fejlesztéséről tartott előadás végén ez a gondolat még nyomasztóbbá vált. Nagyon sok munka és pénz kellene a víz, a villany, a gáz odavezetéséhez, az utak elkészítéséhez. Félmilliárd forint - hangzott el az összeg, ennyibe kerülne, de ezt valószínű meg lehet szorozni kettővel. Ez csak az első lépés, de kellenének vállalkozók is, akik idejönnének. A Mercedes gyárat már elcsábították Kecskemétre, pedig mi vagyunk a svábok. Nekem néhány kitelepített rokonom Sindelfingen környékén lakik, és a kinti gyárban dolgozik. Igaz, nekem sem jutott eszembe soha, mikor az 51-es úton mentem autóval látva a szántóföldeken úszkáló kacsákat, a gőzölgő trágyadombokat, hogy szólni kéne nekik, hozzák ide a fél céget.

Aztán egyszeriben előkerült a függöny mögül a kis „szerecsen”, mármint a 2005-ben elfogadott HÉSZ, benne a Sziget fejlesztésének koncepciójával. Rövid áttekintést kaptunk 1983-tól 2006-ig, arról hogy a falu vezetői milyen ötletekkel álltak elő, milyen víziók kavarogtak a hányatott sorsú félsziget - a Kincses sziget - felett. Voltak itt szövetkezeti üdülők a parton, vállalati luxusnyaralók a susnyásban, homokos strand a  spicc helyén. De volt „fullra” beépített családi házas falanszter a Csatornától a Sziget-csúcsig, alig 1000 ember lakóhelyének. Megható, de egyben rémisztő is volt, hogy a korszellem és mögötte a politika, miket ki nem talált. A történelmi áttekintés után jöttek a dátumok, időpontok a 2002-2005 közötti településrendezési terv kidolgozásról. Ebből megtudhattuk, hogy professzionális módon történt az egész folyamat, minden lépés be lett tartva, le van minden papírozva. Megtörténtek az előterjesztések, az egyeztetések, a fórumok, figyelembe vették a véleményeket eccetera… eccetera. Sorban jöttek a képek, és mikor a vásznon megjelentek a civil szervezetek véleményének beérkezését bizonyító postai tértivevények, csak azt tudtam mondani magamban, amit a Kohn bácsi az italautomata előtt, amelyik nem adta vissza a pénz, hogy ügyes.

A döbbent csendet végül egy kérdés törte meg a hallgatóság soraiból: Akkor most mindennek úgy kell lennie, ahogy ott le van írva? Rövid hatásszünet után a polgármester megrázta a fejét, egy barackot nyomott a kis szerecsen fejére és visszazavarta a függöny mögé. Ha az idő és benne a Taksonyiak megváltoztak, akkor változzanak a dolgok úgy, hogy jó legyen - no nem mindenkinek -, hanem a többségnek. A képviselő testület ilyetén hozzáállása sokunknak nagy megkönnyebbülést okozott. Újra lehet gondolni a dolgokat, átszerkeszteni a terveket. Ebből ízelítőt is kaptunk rögtön a vásznon egy impozáns projekt képében. A műfüves pálya felszámolva, helyette parkoló a helyieknek és az idelátogató turisták autóinak, kerékpárjainak. Távolabb a Révész utca északi oldalán a Sziget étterem mögött egy hatalmas sportkomplexum: egy műfüves és egy „igazi” füves focipálya, kézilabdapályák, teniszpályák - legalább hat darab - és egy vagány rendezvénycsarnok. Tanösvény a folyóparton, sétány a Sziget panziótól a spiccig. Mindenhol zöld csíkok voltak láthatók a terveken, a sárgák és pirosak helyett. A közönség fellélegzett, képzeletben magába szívta a sziget friss levegőjét, látta a vidáman futkározó őzeket, hallotta a teniszlabdák ütemes puffogását, a csilingelő bicikliket. S látta magát húsz év múlva, amint a tribünön állva egy hatalmas zászlót lenget, amire az volt írva: Hajrá Taksonyi Óriások!!! Hát addig is hajrá!

Sok tanulsággal szolgáltak az utóbbi hetek, hónapok és ez az este. Egy felszólaló fogalmazta meg a lényeget, amiben az önkormányzat és a lakosság közötti kommunikáció hatékonyságát hangsúlyozta. Ha az önkormányzat és a lakosság is ugyanazt gondolja a dolgokról, akkor csak az ismerethiány és az ebből adódó félreértések azok, amelyek rossz hangulatot teremtenek a faluban. Ügyesebben, intenzívebben kéne kommunikálni egymással. A lehetőségek adottak: hirdetmények az önkormányzati táblán, cikkek a helyi újságban, műsorok a DVTV-ben, gyakrabban frissülő önkormányzati honlap, és lakossági fórumok, hasonlóak mint a mostani.

Mert tudjuk nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.