Anyai nagyapám soroksári sváb volt, sok felmenőm élt ott, és sokat temettek abba a temetőbe, amit most feltúrtak, hogy panorámás lakóparkot építsenek a helyére. A csontokat kutyák hordják szét, a koponyákkal csavargók fociznak. Nálunk is felszámolták a régi temetőinket, de mi a holtak maradványait újra temettük közös sírba, fekete obeliszk alá. A díszes sírköveket már nem menthette meg senki, csak néhány maradt meg belőlük, a templomkertben állnak a harangláb alatt. Nálunk is építettek a helyére, s mindkettő helyére óvodát. Mélyen szimbolikus, hogy az elmentek, akik beteljesítették sorsukat, elporladt testüket adják a sarjadó fiatal nemzedéknek. Örülök magunknak, hogy mi taksonyiak ilyenek voltunk, de az újkori barbárok már a spájzban vannak.
„Puvili, host ci-kli-kli lájta ghört?”- kérdezte minden nap a déli harangszó után nagymamám, régen volt gyerekkoromban. A kérdés igazából annyit tesz, hogy fiacskám, hallottad-e a lélekharangot harangozni? A „ci-kli-kli” a harang csilingelő hangjára utalt, s aki nem volt járatos a sváb dialektusban, gondolhatta, hogy ezeknél a taksonyiaknál a halál bizonyára valami vicces dolog lehet.
Utoljára frissítve ( 2009 január 06., kedd 12:53 )
A kezdeti nehézségeket leküzdve 2007 nyarán megkezdődött a 3. egyházmegyei találkozó a taksonyi Pacsirta dombon (völgyben). Benépesült a környék a távolról jött és helyi emberekkel, hogy együtt töltsék el a hétvégét itt, nálunk. Büszkék vagyunk, hogy vendégül láthatjuk szerény kis falunkban a találkozó résztvevőit és bízunk benne, hogy kellemes emlékekkel távoznak s jóhírünket viszik innen az Alföld pereméről.
Utoljára frissítve ( 2008 szeptember 16., kedd 15:09 )