2018. április 8.-án Andalúziában voltam, nem volt jobb dolgom, illetve lett volna, de mindegy.

Bámészkodtam az utcákon, hunyorogtam a napfényben, néha bementem egy templomba üldögélni kicsit.

Egyik alkalommal döbbenten ocsúdtam fel szendergésemből, hogy két fejkendős „nyomorult”, hogyan is nevezhetném őket másnak, a Megfeszített előtt mórikálja magát. 

Szólni akartam, hogy „ezt azér nem kéne Alibabák”, de bennem akadt a mondókám, mert látom, hogy hangos vihorászás közepette fejkendős társaik egy hatalmas pingpongasztal tetejére összehordják a templom kincseit és egyszerűen kisétálnak vele a kapun.

Mindezt fényes nappal a szemem láttára, az sem érdekelte őket, hogy minden mozdulatukat dokumentáltam.

Nem vagyok egy félős gyerek, mondjuk bátor sem, de mikor eltűntek a sarkon remegő lábakkal futottam a bérautóhoz, azzal ki a reptérre, fel az első gépre és irány haza, Budapest.

Adios Carmona! 

Mert ilyen dolog, hogy fejkendős férfiak a Bazilikát csak úgy kipakolják, fényes nappal, az hótziher, hogy nálunk nem lehetséges.