Karácsony előtt egy szórakoztató kémtörténet szerencsésebb lehetne, de maradjunk a hétköznapi kismagyar realizmusnál.

Nem szoktam rajongani a feletteseimért legyen az a király, az ezredparancsnok, az egyházi méltóság, a miniszterelnökről nem is beszélve; ez nálam biológia dogma, ami hüllő agyam legmélyén rejtőzik.

Viszont most büszke vagyok egyházi főnökömre, a váci püspökre Beer Miklósra. A rettenetes migráns válság közepette Ő volt az egyetlen katolikus egyházi vezető, a többi felekezetről nem beszélek, aki helyesen interpretálta a Bibliában olvasottakat. Ellentétben főnökével, az érsekkel, akire a Vatikánból kellett rászólni, hogy nem kéne túlolvasni az Írást kedves Péter, nem szükséges a TEK-kes templomszolgákkal kizavarni minden jajveszékelő kisgyereket, ha nem feltétlenül zavarják az áhítatot.

Büszke vagyok, hogy régebben meglátogatott minket, templomunkban misét celebrált a málenkij robotra elhurcolt és a kitelepített falutársainkért. Jó volt hallgatni gondolatait.

Viszont most aggódom érte. A minap megjelent üzenetével, amiben bátorítja a tüntetőket, hogy álljanak ki igazukért, talán a rossz irányba indult el a templom ajtóból. Nem vissza az otthonos sekrestyébe lerogyni a puha fotelba, keresztbe vetve a bolyhos takarót rumosteát szortyolgatni, hanem ki a ködös utcára, le a jeges lépcsőkön a gyerekek közzé, akik még egy napot sem dolgoztak és a takony is az arcukra van fagyva.

Az a viselkedés egy püspöktől teljesen ellentétes a Fidióta Népfront kiskátéjában lefektetett elvekkel. Nagy felindultsággal várom a következő napok történéseit. Úgy érzem megérintett az advent.

2018. december 16.

A szerk.: A pártatlanság ingoványos talaján állva közreadjuk a Fidióta Népfront toborzó plakátját. Magyar verzió nincs belőle, mert úgyis megvan a kétharmad.