Jetzt sofort! Oder...

A jóképű betelepült sziléziai német leszármazott, aki a gimnáziumban tanult meg magyarul bekerült a Nemzeti Alaptantervbe. Ennek a ténynek mi német nemzetiségiek örülhetnénk is, hogy a bánsági németek között bámulatos karriert befutva a magyar irodalom jelentős alakja lett a Horthy érában úgy, hogy a józan eszét is megőrizte annak ellenére, hogy olyan pályatársai voltak mint Wass Albert és Tormay Cecilia.

Herczeg Ferenc sok minden volt abban az időben: az Új Idők szerkesztője, Kisfaludy Társaság tagja, Petőfi Társaság tagja, Magyarok Világszövetségének tagja, Magyar Tudományos Akadémia tagja, sőt a Magyar Revíziós Liga elnöke. Emellett marad ideje, hogy megalkosson több mint száz művet, melyek közül az egyikre nagyon rá voltak akadva az Akadémián, mert háromszor jelölték - 1925,1926,1927-es években - az irodalmi Nobel díjra.

Az élet kapuja címűre, ami most kötelező olvasmány az iskolában.

És itt van az a pont amikor abbahagyhatjuk az örvendezést. Mert ha háromszor jelöltek valakit és mégis háromszor visszautasították az jelenthet valamit, bármennyire is svédek azok akik eldöntik, hogy ki kapja a díjat. A Bob Dylan is megkapta, ezért jobb ha elolvassuk, nem több mint száz oldal, Hemingway Öreg halásza is ilyen hosszú és ő megkapta. Kertész Imre Sorstalanságáról ne is beszéljünk, és nem is fogunk beszélni róla többet valóban.

Elolvastam és értem miért nem kapta meg a díjat, és azt is megértem miért fogják a diákok inkább a Netflixen nézni a Vajákot, minthogy kezükbe vegyenek bármilyen könyvet a jövőben. 

Ezért most elspoilerezem az egészet, Nobel díj ide, NAT oda, Takaró Misi bácsi amoda.

Van egy magyar ember aki nagyon gazdag lett valahogy az 1500-as években és eszébe vette, hogy ő lesz a pápa. Nem azért mert az még nem volt, hanem azért, hogy megvédje Európát a barbároktól , pontosabban a muszlim törököktől, megszervezve az országok közötti szövetséget, a Keresztény Ligát amire az impotens Európa képtelen volt addig, hiába látták ők maguk is mi a nagy helyzet keleten.

Elment Rómába az esedékes pápaválasztásra negyven arannyal megrakott szamárral, hogy mindenkit megkenjen, elvitte magával unokafivérét a jóképű magyar parasztlegényt, hogy a piszkos munkát az elvégezze.

De egy római ribanc és a rafkós digó nagyurak, akik között nagyorrúak is voltak, szanaszét szivatták a magyar társaságot, azzal hogy a római kurtizán befűzte a magyar gyereket és kiszedte belőle a tervet, hogy kiket akarnak a magyarok korrumpálni és azokat az olaszok egy kicsivel jobban megkorrumpálták. Egyszerű a képlet manapság is működik.

Így olasz lett a pápa, egy Medici, a magyarok mehettek haza és várhatták mikor rohanja le a török az országot és egész Európát, míg az olaszok az olasz pápájukkal arra koncentrálhattak, hogy minél szebben kifessék a Sixtus-i kápolnát.

Ennyi. 

A hívószavak: tisztázatlan vagyoni háttér; korrupció a legmagasabb szinten; keletről érkező muszlim veszedelem; önző, dekadens nyugat; magára maradt Magyarország; becsületes szittya lélek; “már megint itt van a szerelem...”

Ha eltekintünk az avit nyelvezettől, a mai szemmel életszerűtlennek tűnő szituációktól, és ha bátrabban lenne ábrázolva a kurtizán és a parasztgyerek interakciója talán érdekelné a mai középiskolást is.

De az egész művet átható lúzerség, önsajnálat és másra mutogatás nem segíti a fiatal nemzedéket, csak erősíti a kívülállást, az arroganciát, a hagymázas küldetés tudatot és naiv módon azt sugalja, hogy Európa kapujának kilincsét mi tartjuk a kezünkben.

***

Viszont egy esetleges HUXIT vezérfonalának tökéletes a könyv.